Spartan Race szenzonnyitás

Két hónap kihagyás után bátorkodtam elindulni a veszprémi sprinten, ami az idei év első versenye volt a régiónkban (magyar, szlovák, cseh, lengyel). Az eredeti tervem meghiúsult, miszerint a kompetitív kategóriában indulok, amire jól fel is készülök. Szerencsére sikerült elcserélni a nevezést az open kategóriára, így helyet adva olyannak, aki szeretné magát keményebb mezőnyben megmérettetni.

A kihagyás ugyan meglátszott, de magamhoz képest remek időt futottam. 90 burpee vált áldozatommá három akadály rontása miatt: egyensúly, dárda és falmászás. A pálya alapvetően könnyű volt, nem túl hosszú – 6,4 km az órám szerint – és mindössze 110 méter szintemelkedés. Azt persze érdemes hozzá tenni, hogy ez néhol igen kemény meredekségben volt jelen. Voltak új akadályok is, mint például a falmászás, ami a versenyzők többségén kifogott. Továbbá egy hatalmas, tető alakú, merev szerkezetű létra. Tériszonyosoknak nem lehetett egyszerű.
A szervezés úgy gondolom teljesen rendben volt, a rendezvény helyszínen könnyen el lehetett igazodni, a pálya könnyűsége pedig inkább a helyi adottságoknak tudható be, amit mellesleg a szervezők maximálisan kihasználtak.
Az idő remek volt, mondhatni nyári, ami számomra egy kicsit rontott a spártai kihíváson, de talán csak azért, mert ez volt az első napsütéses spartan race, amin részt vettem.

A futásomról készült log itt tekinthető meg:
www.strava.com/activities/923056767

Néhány adat:
Teljes idő: 1:07:39
Távolság: 4,6 km
Szintemelkedés: 110 m
Helyezés (összesítettben, ~6600-ból): 941

Spartan Race – egy új kezdet

Utáltam futni. Évente egyszer eldöntöttem, hogy márpedig én futni fogok, mert az jó. Egészséges. Kell a kardió. Rossz az állóképességem. Aztán futottam pár száz métert és eldöntöttem, hogy nem kell ez nekem. Egy év múlva megint futni kezdtem, mert az jó. Egészséges. …

Szóval ilyen ,,alapokkal” beneveztem a 2016 április 9-én Visegrádon megrendezett Spartan Race Sprint versenyre. A helyzet jelenleg: imádok futni. A visegrádi verseny óta közel 10 futóversenyen vettem részt, melyek többsége terepfutás volt, mert igazán ez áll közel a szívemhez. A Spartan Race keretein belül megszereztem a trifektát, amely egy Sprint, Super és Beast táv teljesítéséből áll. A következő évre már meg is vannak a fő versenyek, célkitűzések, de egyelőre nem szaladok ennyire előre (szaladni úgyis fogok még eleget 🙂 ) Jöjjön most egy beszámoló a három spárta futásomról.

Spartan Race Super – Visegrád – 2016. április 9.

A félmeztelen hülye gyerek

Néhány hónap gyakorlás után – ami az első 5 kilométerem program majdnem teljesítéséből állt sík terepen – eljött a nagy nap. Alapos bemelegítés után, 10 fokos kellemes tavaszi időjárással megalapozott hangulattal odaálltam a rajthoz. Aroo, aroo, 10, 9, …, 5, … AROO, AROO, 3, 2, 1 … füst mindenütt, Spartan song üvölt, a szpíker őrült buzdítását már nem hallani és egy pillanatra ezt gondolom: mit keresek itt? A következő röpke pillanat múlva (másfél óra) beérek a célba és le akarom futni megint. Ebben a pillanatban futóvá válok. Belecsöppenek egy új világba, aminek valahol mélyen mindig is része voltam. Most felébredtem és rájöttem, hogy amire szükségem van az a  kihívások keresése, jobbá válás, célok kitűzése, futás, sok futás erdőben, hegyen, akadályokon át, mászni, kúszni, cipekedni és másokkal megmérettetni magam. A komfort zónán túl kezdődik az élet. Ennek az állapotnak a magját már év elején elvetettem az OldSchool Training-en és a Spartan Race volt az életet adó fény és víz.

Spartan Race Beast – Reviste – szeptember 17.

Hogy mi történt Visegrádon a rajt és a célba érés között? Majd megtudod, ha te is beérsz a célba! 😉 Mivel nem titok és amúgy is hemzseg a Youtube a videóktól, így nagy vonalakban leírom mi is volt, de inkább a Beast-en keresztül, mert számomra az volt az idei év legkeményebb küzdelme. Szóval a visegrádi verseny után eldöntöttem, hogy idén megszerzem a trifektát és be is neveztem egy Super és Beast távra. Időben fordított sorrendben volt, de ez nem számít.

Egy Spartan Race alapból kihívás. Lényegtelen, hogy nulla sportmúlttal,  kíváncsiságból indulunk vagy jó fizikummal komolyan vesszük és az élmezőnyben érünk be. Az előbbi és az utóbbi egyén is próbára lesz téve. Ami a revistei Beast-et még keményebbé tette, az az időjárás. Terepfutás hegyre fel, hegyről le. Patakon át, patakban haladva akár több kilométert is. Kötélmászás, falon átmászás, szögesdrót alatt kúszni, cipekedni (homokzsák, farönk, kavicsos vödör). A pályát már alapból feláztatta egy kiadós eső, de a verseny napján is esett. Sárban futni kemény dolog, főleg ha nincs gyakorlatunk benne. A talpam egy jó kis izomlázzal köszönte meg. Mivel a versenyt megelőző hónapokban nem vittem túlzásba a futást (= semmit nem futottam terepen, de még sík aszfalton is csak pár alkalom), így igazán próbára tettem magam. Az már csak hab a tortán, hogy lapátra tettek, de most már legalább tudom, milyen gyorsan is lehet felejteni egy spártai versennyel, de azért a felkészületlenséget senkinek nem ajánlom. Az, hogy 20 km (1 km szintemelkedés) 5 óra 20 percbe telt és 4 energia gél kevésnek bizonyult, ja és ebből másfél órát sorban álltam (tehát pihentem), egyértelmű jele annak, hogy felkészületlenül mentem. Mindezek ellenére jól jött, hogy megismerjem a határaimat…

Spartan Race Super – Tokaj – október 22.

… és Tokajban vissza vegyek a tempóból. Igaz, a Superre se készültem jobban. A megelőző hetekben volt 2 verseny (Mátra Trail 18 km és Spár futás 10 km). Mátrában meglepődtem, a 100-ból 29. helyezésen. Végig visszafogtam magam és többször is nehezemre esett futni. Mátra Trail után pár napig még fájt a lépcsőzés. Tokaj után ugyanez volt. Szóval a nagy lelkesedés derékba tört és meggondoltam magam, hogy decemberben még bevállalok 2 terepfutást (Buda Trail, HUNfoglalás).
Tokajjal zárult az idei versenyszezonom és egyben lett teljes az első Spartan Race Trifektám. A Tokaj Superben nem csalódtam, sőt néhány akadály kellemes meglepetést okozott. Például a zsákcipelést sípályán összevonták az OUT akadállyal (falon át, fal alatt és falban lyukon át mászás). A végén a majomlétra (tető alakú) összevonása a multi riggel (vízszintes rúdról gyűrűkön át két kötélcsonkon) volt a legjobb. A hab a tortán az eső volt és amikor már kezdtem fázni az 5 fokos bányató teljesen felpezsdített. 🙂